Schlank, wie im Sommer  -  Milyen a tea, ha fogyaszt

    A teával kapcsolatos irodalom széles területet kénytelen felölelni. Irodalom, filozófia, zene, mezőgazdaság, növényvédelem, gasztronómia és sok más terület tatozik hozzá. Nálunk kevés, inkább életmódmagazinokban megjelenő cikk jellemzi, említésre sem méltó, nemhogy a szakmaiság, de a tájékoztatás legalapvetőbb szempontjait sem kielégítő színvonalon. Az 1000 teát alapító Erik Aal cikksorozata a Borbatátban kitűnő, az adott keretekhez jól alkalmazkodó sozat volt, a tavalyi Gusto beli teaszereplés már sajnos nem sikerült, könnyen elképzelhető, hogy az írásokat igazították a folyóirat bulvárgasztonómiai kereteihez. A könyvpiacon szereplő teáskönyvek többsége is megrendelésre készült zsánerkiadvány, mind közül a legborzasztóbb a különben szép kiállítású Teaenciklopédia (sic!), ami képanyagában és szövegében is teljességgel inkompetens kiadvány. A legutóbb megjelent teakalauz remélhetőleg javít a helyzeten, de ezzel a könyvvel később foglalkozunk, nem szorul rá sem reklámra, sem kritikára.

   Az angol nyelvterületen - ami pedig értelemszerűen a tea legnagyobb fogyasztói nyelve - is könnyen elcsábulnak a kiadók és hajlamosak popularizálni műveiket. The Spirit of Tea, Tea: East and West, Tea in the East stb. még csak meg sem karcolják a felszínt. Az első könyv, ami jelentős sikereket ért el a népszerűsítő irodalom és a szakmai tartalom egybefésülésében a Kit Chow és Ione Kramer által jegyzett All The Tea In China San Francisco 1990. Anélkül, hogy ez a könyv hibájául lenne fölróható, meg kell említeni, hogy 1, azaz egy oldalt szentel a puerhnek, ami "very special tea". Ez akkoriban normális volt. Sokkal spirituálisabb mű, gazdag taoista, filozófiai utalásokban, a gong fu cha magyarázatával az 1985-ben Bostonban kiadott The Chinese Art of Tea, John Blofeldtől, enek megfelelően nehéz hozzájutni.

Összefoglaló mű létére meglepően pontos, okos könyv a History of Food Maguelonne Toussaint-Samat műve (1992), kezdő érdeklődőnek jó terep az induláshoz, ráadásul a pár oldalt körülölelő többi téma gazdag történelmi háttérrel mutatja be a témát.

A  fekete tea iránt érdeklődőknek kitűnő forrás két kötet a Vedams, Indiai angol nyelvű kiadó könyveiből:

Darjeeling Tea : The Golden Brew/G.D. Banerjee and Srijeet Banerjee. Lucknow, International Book Distributing Co., 2007, 562 p. és

Tea : Legend, Life and Livelihood of India : A Story of Dedication, Hard Work and Evolving Culture/G.P. Baroowah. New Delhi, LBS Pub., 2006, 148 p., mindkettő meglehetősen borsos áron kapható.

A japán tea iránt érdeklődők legfontosabb, de nehezen elérhető irodalmát angol nyelven a Chanoyu Quarterly folyóiratanyaga adja, időnként felbukkan egy-egy szám antikváriumokban, vagy az e-bayen.  Ugyancsak használtan lehet hozzájutni A. L. Sadler monográfiájához: Cha-No-Yu, The Japanese ea Ceremony. Boston 1962.  Az Omotosenke összefoglaló műve Sen'o Tanaka - The Tea Ceremony is nagyon jó színonalú, olvasmányos, szép könyv. (1973-1998) 

Sokadszor adták ki újra Kim Chuen Lam általunk is hivatkozott könyvét: The Way of Tea  - The Sublime Art of Oriental Tea Drinking

Amerikai stílusú, de szellemes és történelmi utalásokban gazdag James Norwood Pratt könyve, a New Tea Lover's Treasury

   Teljesen új hangot hozott a teakönyvek világába az először 2007 őszén megjelentetett The Art of Tea magazin, amiből változó színvonalon eddig három szám jelent meg. A Tajvanra és Yunnanba "emigrált" amerikaiak és Amerikába került tajvaniak által jegyzett folyóirat megjelenésében sok teakönyvet lepipál, tartalmában hol erősen részletező, már-már szakmai, hol meg szedett-vedett. Az Art of Tea egyik szerkesztője, Aaron Fisher ezzel egy időben indította útjára az első teljesen ingyenes angol nyelvű teaújságot: The Leaf címmel, amit melegen ajánlok mindannyiuknak, pár cikket a szerkesztők engedélyével mi is átveszünk. Az olvasáshoz kattintson a fejlécen található képre.

Azonban, mindent  összevetve a legjobb teáskönyvet 1240 évvel ezelőtt kezdte el írni LuYu és végül ennyi lett a címe: Cha Ching - Teás dolgok.

Megyek az autóban, hallgatom a híreket, mint ti. Politikusok, szervezetek, emberek sokasága. Panaszáradat, elégedetlenség, frusztráció, tömeg. Ez a cikk is a vélemények hordaléka között úszik le a napi-heti hírfolyón. Mintha mindenkinek a konfrontáció lenne a fő foglalkozása.

Nekem most mégis jó. Mindennapi utamnak két végpontja alakult ki. Haza és tea. Tea és haza.

Most küldök nektek hozzá egy teáscsészét. Teáscsészén ti olyan csészét értetek, amibe teáskannából teát lehet tölteni. Én olyat, amiben teát lehet készíteni.

Chawan  a neve és a Ming dinasztia előtt, a XII. századig ez látta vendégül a teát.

A teáscsészék mérete tehát változékony, de végül is kézben, (vagy két kézben) marad. A máz azonban végtelen változatosságú. A teáscsészék a rakuban testesítették meg leginkább a tea kerámia formáját. A raku eredetileg a Kyoto mellett bányászott samottos agyagot jelentette, amit a szegény koreai bevándorlók tetőfedésre alkalmas cserép készítésére használtak. Mivel kemencéik tökéletlenek voltak, ezért az égetés alacsonyabb hőfokon, hirtelen történt, a készre égetett anyagot pedig a levegőn, vagy a földbe ásva hűtötték. A hirtelen felmelegítés, lehűtés az alapagyagra vitt mázat a pillanat múlékonyságában, előre nem megtervezhető mintában "ragasztja" az agyagra. Az első raku készítő a legenda szerint Chojiro volt, akinek Sen-no-Rikyu, a chanoyu, a japán teaszertartás legnagyobb mestere adott "művészeti" instrukciókat a technika kifejlesztésében, sőt ő maga is részt vett a munkában. A Japánt újraegyesítő nagyúr, Toyotomi Hideyoshi 1598-ban adományozta a raku nevet a családnak, amit az azóta a XV. generációban visz tovább. 

- Honnan táplálkozik ez a kaleidoszkóp? - kérdezem tőle - és ami leginkább foglalkoztatott:

- Mivégre a méreteknek ez a kavalkádja, hiszen felbukkannak itt óriás méretű és egészen kicsiny csészék is.

- Nincs sem koncepcióm, sem stílusom. Abból a számomra sokat jelentő feltételezésből indulok ki, hogy minden ember egy kis univerzum, egyedi teremtmény, pontosan úgy, ahogyan azok a tárgyak, amiket kézbe vesz. Minden csészém külön-külön készül kézzel és a máznak nincs "értelme". Nem szeretem az egységesített dolgokat, a tömegnek szánt termékeket, a dologok manapság túlságosan hasonlítanak egymásra. Amikor a felületet megdolgozom, tulajdonképpen egy tájat formázok, így minden alkalommal, amikor kezedbe veszed a csészét, újabb részletét fedezheted fel ennek a tájnak. Amennyire fontos a kerámia és a máz textúrája, olyannyira fontos az is, hogy mi emberek, amikor kézbe veszünk egy tárgyat képesek legyünk felfedező utat tenni. Hozzá kell tenni, hogy egy teáscsésze igazi arca, csak jónéhány hónap használat után kezd kirajzolódni, amikor a tea csersavai kapcsolatba lépnek a felülettel és külön játékot kezdenek el játszani. Türelmesnek kell lenni magunkkal és a kézbe vett tárgyakkal is. Ugyanez vonatkozik a tárgyak méretére is. Azok organikusan függnek össze egy tárgy létével. Léteznek történelmi hatások, de a végső alak, csakúgy mint az alapforma és a rákerülő mázak mind a pillanat művei. Hozzá kell tennem, hogy egy-egy csésze akár tíz, sőt tizennyolc egymást követő égetésen is "átmegy", amik ugyanúgy, mint a felvitt máz anyaga, színe, textúrája magukban hordozzák a  művész szándékát, végső soron azonban a létrejövő eremény megjósolhatatlan. 

- Milyen szerepet játszik a kerámia az életében?

- A kerámiát autodidaktaként kezdtem el művelni. Grafikus művészként kezdtem a  munkám, ma is azt gyakorlom, egy-egy munkámmal akár egy évnél is többet foglalkozok. Azért készítek teáscsészéket, mert a teával és a csészével való foglalatosság egyfajta kísérletezést, kutatóösztönt kapcsol be bennem és persze szünetet és pihenést is jelent a munkámban, ami sokkal konceptuálisabb jellegű.

- Hogyan látja a teáscsészét, mint kapcsolatteremtő eszközt?

- Az én művészi felfogásomra és munkámra van egy párhuzam - a kommunikáció. Nagyon tetszik az az ötlet, hogy két, egymástól  földrajzilag távol élő ember között esztétikai, művészi kapcsolat jöjjön létre.  Ugyanúgy működik ez, mint ahogyan egy szoba, vagy egy tea segítheti két ember között a kapcsolatteremtést. Amikor öt éves voltam, az iskolában készítettem egy ballont, ráírtam a címem és felengedtem az égbe. Két héttel később Svédországból kaptam egy levelet. Annyira hihetetlnennek találtam, olyan mágikus pillanatnak, hogy azt hiszem ez vezetett erre az útra.  

A tea, vagy borkóstolásnak megvannak a kegyelmi pillanatai. Ahogy színházban a hétköznapi katarzisra várunk, ahogy étteremben keressük és ajánljuk a "tényleg" a legjobbat, teakóstolás közben is úgy próbáljuk magunkat és érzékeinket felkészíteni a következő "orgazmusra". Hányszor és hányszor találkoztunk már felejthetetlennel és legjobbal, vagy még jobbal, míg az idő végre szépen levetközteti és felülírja a hajdani élményeket.  Aztán mire emlékszünk? Egy szép nőhöz köthető borkirándulásra, egy jó vacsorával egybekötött bortúrára, néhány magányos estén, véletlenül optimális hőmérsékleten kibomló borra, egy különlegesen gazdagra sikerült teára, vagy leginkább az első igazi tea-élményre. A borra is igaz, de a teára méginkább, hogy a legtöbb eléréséhez le kell tudni vetkőzni, képesnek kell lennünk arra, hogy lefejtsük a találkozásra boruló fölösleges, előítéletből és várakozásból, netán vágyból  táplálkozó szirmokat. 

A teafák tudománya négy, egymástól jelentősen különböző teafa korszakot különböztet meg. 

A korai, "magonc" kort, a fiatal fa kort, a felnőtt kort, az idős kort.

A magonc kor a felszínre kerülés és megmaradás időszaka, ami a teafák esetében 4 hónapos korig tart. A fiatal kor az első virágzásig tartó időszak, amikor a fa vegetációs energiáinak nagy részét a növekedés köti le, nem pedig az örökítés, így nem hajt virágot és nem hoz gyümölcsöt. Ez a yunnani őserdei fák esetében 4-5 éves korig tart. A fának ebben az életszakaszában, akárcsak az emberi fejlődés gyermeki szakaszában igen nagy a "hajlékonysága", érzékenyen reagál a környezet változásaira, alkalmazkodóképes, egyszersmind sérülékeny. Különösen nagy jelentőségű ebben az időszakban az, hogy a tea mesterségesen fenntartott, vagy természetes ültetvényen nő-e fel. A tea felnőtt korát alapvetően határozzák meg a gyermekkor körülményei. Az ültetvényes teák jellemző termő életkora csupán 25-30 év, a kedvező körülmények között fogant teafák élete ennek sokszorosa.  A virágzás intenzitása alapján, a temelt virágok mennyiségétől függően a felnőttkort is két részre, kamasz, vagy fiatal felnőtt korra, és érett korra osztjuk. Az érett kor a teafa legszebb, legtermékenyebb időszaka, bőséges virág és levélhajtással. A vad körülmények között kihajtott, majd felnőtt tea a körülményektől függően, a természetes környezettel való kölcsönhatás és kiválasztódás, valamint a kevésbé intenzív kihasználtság eredményeképpen nagy méretet és kort érhet meg. A vad fák "vadsága" számtalan, ma még alig kutatott és megértett környezeti tényezőben mérhető. A vad fáknak gazdag  a mikrobiológiai és ökológiai környezete, sok más növénytársulással élnek szimbiózisban, orchideák, vadszőlő, mohák és zuzmók telepednek meg az anyafa testén. Az érett fák a gyökérzetről és a látszólag halott, fásult törzsről is sok fiatal hajtást indítanak. A metszetlen kaméliák jellegzetes bokorkülseje a természetes kiválasztódásnak köszönhetően a fiatal felnőttkort követően két, vagy három nagy méretű lombtömegben tagozódik. (az öreg teafák népszerű neve ezért "két palota fa") A féktelen szaporodási hajlam idővel alábbhagy, a fa az időskorba lép, majd meghal. Az ültetvényes teák jellemző életkora 45-60 év, míg az érintetlen vad területek természetes kiválasztódással nőtt fái többszáz, nem ritkán több ezer éves kort érnek meg.

  A Lancang Ősi Teafák Teaüzem alig 1000 hektár területen 11 db 1000 évnél idősebb teafára felügyel, ezek között van a Bang Wei Wang, a Bang Wei hegyi teakirály.  Ezek a fák nem tartoznak a legöregebb teapéldányok közé, azok meghaladják a 2500 éves kort. Különlegességüket az adja, hogy egybefüggő, autoktón flóra részét képezik. Genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Bang Wei hegyi teakirály és udvartartása nem őseredeti teák, hanem termesztett és vad teák keresztezéséből születtek. A Jingmai hegység, azon belül a Liu Shan és a Bang Wei teakertjei részben autoktón, részben telepített, ám ősrégi, erdővé gyarapodott teaerdők, élő teamúzeumok. Az itt élő teafák közül a legismertebb példány 4 emelet magas, törzse 114 cm átmérőjű és a Shangyun falut övező dombok egyikén áll 1800 méter tengerszint fölötti magasságon. Hatalmas levelei 13-14 cm hosszúak, ám ezzel sem tűnik ki különösebben a nagylevelű, őshonos fák közül. A Jing Miansi fatorony sztéléje szerint ezen a területen 635-ben alapították a ma is megtekinthető teakertet, amiben 4 méteres sortávolságban állnak a megtermett almafányi, vastag törzsű teafák, lombjukban keresztül kasul ér a vadszőlő és indák sokasága. Akkor még nem beszélték a ma itt élő emberek nyelvét és nem nevezték puerh (pu'er) néven a teát.

  A teakerten kívüli környék évezredes fáinak termését foglalta érthetően limitált számú lepénybe 2004-ben és 2005-ben az Ősi Teafák Teaüzem. A két egymást követő év össztermelése alig haladja meg a két tonnát. (8000 db 125 grammos lepény 2004-ben, 10.000 lepény 2005-ben.)   A teaüzem egyébiránt meglehetősen széles spektrumot felölelő teakínálattal rendelkezik, ültetvényes shu puerhek és kevert vad teák is szerepelnek az étlapon, ezek közül a legfigyelemreméltóbb a gong ting leveles shu puerhjük, amit már ínyenc sötét wulong teák árán kínálnak, továbbá a 003 és 007-es szedésű, magyarul késő tavaszi és őszi vad teák. A 2004-ben megrendezett első puerh kiállításon a Cang Xi erre az alkalomra készített Palota Puerhje a nyugalom és békesség csészéje díjat kapta. Ez azért fura díj egy koffein és tea-erő demonstrációs ünnepen.

 Nem érzünk semmi különöset.

Pedig tudjuk, hogy éreznünk kellene. Nem véletlenül választottuk, amit választottunk, igenis izgatottan fizettük ki a számlát és bontottuk ki a csomagot. Most meg semmi értékelhető nem történik. Lehet, hogy meleg van. De az is lehet, hogy mi nem vagyunk értékelhetőek. Pedig szép, hozzáillő, fát formázó yixing kannát készítettünk ki. Isszuk, isszuk, aztán, mint amikor a gyerek megfogdosta az új játékát és birtokba vette, elengedjük és újabb szenzáció után nézünk. Mi igazán, minden tőlünk telhetőt megtettünk. A többi nyilván a híres-nevezetes ősi teakertek hibája.

   Az itt leírt kóstolás óta fél év telt el. A Bang Wei Hegyi teaent, ahogy mi elneveztük többször terítékre került és mára egyértelműen az eddig kóstolt párszáz puerh közül a legjobbnak ítéltetett. Nem versenyeztetjük és főként nem mérjük össze érlelt shengekkel, de emlékszik a szánk sok-sok nagy vad tea élményre. Bang Wei ezek közül lassan de biztosan felülírta az ízlelés iskoláját, jelentéktelenné cincálta erős, zamatos teák és borok sokaságát. De hogyan és mivel? Mire fél évvel ezelőtt a felöntéseket meguntuk, nem figyeltünka tea hirtelen átváltozására. 8-9 felöntés környékén bizseregni kezd a nyelv és a száj pereme, lüktető hullámokban terjed tovább és válik zsibongóan édessé. Az édes érzés minden felöntéssel fokozódik, majd ahogy a tea 20 felöntés környékén lassan kiürül, "az édes érzés" teljesen egyedül marad. Gyakorlatilag lehetetlen akárhány számú felöntést végezni, amiben ne lehetne ezt az egyre halványabban pislákoló, mégis kitartó érzetet megtalálni. De nem is az édesség varázsol el, tudjuk, ezt a keményítők adják. Akárhányszor nekirugaszkodunk újra és újra megszáll az első mondatban emlegetett kegyelmi pillanat. Finom, csendes ízek, lassan felhömpölygő erők táncolnak szép egyensúlyban, nagy, fehér, ragyogó tisztaságban. Ez a tisztaság a szenzációs ízeket kereső tudat elől elsiklik. Ragyogása jelen volt az első perctől kezdve, de mi díszeket, ornamentikát, ágyúkat és énekeseket kerestünk. A teaerdő üzen nekünk 1300 éves leveleivel és átmos minket a föld és a teaanya öntetével kívül-belül.

Higgyék el, nincs is ettől szebb érzés

Én is szeretem az operát, de ettől kezdve nem akarok, csak lélegezni.

Szár, rügy, nyíló levél, benne még egy rügy. Préselve és pálmalevélbe csomagolva.

  Copyright © 2006 Carpe Diem Teaház, Debrecen. Minden jog fenntartva.